udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Lázin Sándor

2000. szeptember 29.

Szept. 27-én első ízben találkoztak a szatmárnémeti magyar ifjúsági szervezetek vezetői. A több mint kétórás megbeszélésen részt vett Ilyés Gyula alpolgármester, a Szatmár Megyei RMDSZ elnöke, Popomajer Helga, Uglár Zsolt, Kereskényi Gábor a szatmárnémeti Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK), Délczeg Csongor, Kovács Máté, Polner Zoltán a Szatmári Magyar Diákszövetség (SZMDSZ), Balogh Barna, Gózner Enikő, Lázin Sándor a Hám János Diáktanács, Kása János, Löchli István, Simon Levente a Református Diákok Turisztikai Klubja (RDTK), Kánya László a Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ), Gál Eszter, Szilágyi Ágota a Kölcsey Ferenc Diákszervezet (KÖFEDISZ), Szodoray-Parádi Ákos az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Pataki Csaba az Identitás Alapítvány, valamint Juhász Károly a szatmárhegyi MIK képviseletében. A fiatalok egyetértettek egy középtávú ifjúsági stratégia szükségességében. Ennek részleteit együttesen kell kidolgozni. A fiatalok úgy vélik, fontos lenne minél több közös kulturális, szabadidős- és sportrendezvényt szervezni, közös pályázatokat készíteni, valamint az RMDSZ választási kampányában részt venni. /Ifjúsági szervezetek kerekasztala. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 29./

2000. október 26.

Ft. Reszler Mihály, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont /Szatmárnémeti/ igazgatója adott tájékoztatást az iskoláról. Jelenleg 260 diákunk van. 1991-ben indultak, egyetlenegy osztállyal. Négy évig a Kölcsey Líceumban működött az iskola. Mostani nevüket 1996-ban vették fel, amikor az egészségügyi posztlíceumot hozzájuk csatolták. - Jelenleg minimális az állami támogatás, ami az épületre, a felszerelésre fordítható, a lényeget a püspökség adja, vagy a szponzorok. Az Unio Líceum régi bentlakásának átalakított épületében folyik az oktatás, de ez egyre szűkösebb, főleg akkor, ha külön laboratóriumokat kell kialakítani. Van egy informatika termük, ami állandó jellegű osztályterem is, egy könyvtár, melyben szintén osztály is működik, és egy nagyobb helyiség, amit tornateremmé alakítottak át. Várják, hogy az egyház visszakapja legalább egy ingatlanát, ahol végre véglegesen otthonra találnánk. - Két éve bentlakásuk is van, a Szent Alajos Konviktus. Az épületet az egyház hozta létre, a fenntartási költségeket fizeti a helyi önkormányzat. Reszler Mihály plébánost a püspök 1999-ben nevezte ki igazgatónak. - Az iskola 1993-ban megalakult Diáktanácsáról Lázin Sándor elnök számolt be. Feladatkörük a diákok képviselete, jogaik megvédése, és különféle rendezvények szervezése. Az iskola kórusáról Szabó Mária zenetanárnő nyilatkozott. Részt vesznek minden évben a februárban megrendezett kórustalálkozón, és már sok éve eljárnak Gyulafehérvárra, a "nagy kórustalálkozóra". A szavalóversenyekről Czier Andrea magyartanárnő tájékoztatott. Tavaly rendezték meg első ízben a Hám János Napok keretében a Vidám Versek Országos Szavalóversenyét, volt is sok résztvevő, és ezzel immár hagyománya teremtődött ennek is. /Fodor István: Hám János Római Katolikus Iskolaközpont. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 26./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék